A HUN-REN SZTAKI is kiállított az Infoparlament rendezvényen

2024. június 6-án az Országházban és a Bálnában a tizenegyedik Infoparlament rendezvényt az Infótér Egyesület. Az egész napos program során a mesterséges intelligencia, a gazdasági versenyképesség növelése, valamint az innovatív technológiák alkalmazása voltak az előadások és a kiállítók fókuszában. A rendezvényen az MI EDIH projekt részeként a HUN-REN SZTAKI is kiállított.

Az intézet egy olyan virtuális gravírozó demóval volt kint, amit az érdeklődők maguk is kipróbálhattak: megadott paraméterekkel javíthatták a gravírozó teljesítményét, majd megnézhették, hogy a valós idejű neurális háló alapú MI eljárás milyen hatékonysággal dolgozza ki az optimális beállítást. A HUN-REN SZTAKI mellett az MI EDIH stand kiállítójaként szerepelt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) is, akik szintén mesterséges intelligencia megoldással érkeztek. Mindkét szervezet konzorciumi tag a KIFÜ által koordinált EU-s projektben.

sztaki

A magyar MI EDIH program egy olyan kezdeményezés, amelynek célja, hogy segítse a szervezeteket, különösen a kkv-kat és a közszféra intézményeit, hogy átálljanak a mesterséges intelligencia által vezérelt digitális folyamatokra és műveletekre. A 2023 és 2026 között futó program tudományos konferenciákon és szakmai, gyakorlati tudást nyújtó workshopokon keresztül igyekszik olyan kapcsolódási pontokat találni, amelyeken keresztül a mesterséges intelligencia beépülhet a vállalatok mindennapjaiba, különös tekintettel a feldolgozóipar, a kiskereskedelem és a szolgáltatási szektor, például az energiaipar és a logisztika területére.

bme

A projekt következő rendezvényét 2024. június 13-án rendezik a BME Q-épületében. Részletek ide kattintva olvashatók.