Sajtószoba

A HUN-REN SZTAKI 2023. szeptember 29-én (pénteken) tíz programmal várja a Kutatók Éjszakája látogatóit. A látogatók bejárhatják az intézet Innovációs és Demonstrációs Terét, ahol robotokkal, autonóm térképezéssel és navigációval, mesterséges intelligenciával, az öregedéskutatás eredményeivel találkozhatnak. A Kutatók Éjszakája alkalmából a HUN-REN SZTAKI saját hardvertörténeti kiállításán a látogatók exkluzív, hang- és képtárolással, -alkotással kapcsolatos tárlatvezetéseken vehetnek részt.
Az idei DigiLean Konferencián az egyesület tagvállalataként a SZTAKI és a német Fraunhofer Társaság közös cége, a termelésütemezéssel, gyártásoptimalizációval, és hatékonyságfokozással foglalkozó EPIC InnoLabs is részt vesz.
2023. április 20-án, a Neumann 120 emlékév programsorozat részeként a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közös szervezésében, a SZTAKI-ban rendezték meg „A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl” című konferenciát. A rendezvényt Dr. Benedek Csaba, a SZTAKI igazgatóhelyettese, az NJSZT alelnöke nyitotta meg.
Az Európai Bizottság új, európai, internetes DNS-feloldás bevezetését tervezi. Az IP címeket és doménneveket úgynevezett DNS-szerverek kötik össze, egyfajta internetes telefonkönyvként. Ennek a rendszernek egyik központi eleme az úgynevezett DNS-feloldás (DNS resolver), amellyel lekérhetőek az egyes címekhez tartozó nevek, ebből készül most európai verzió. A D4S4EU projekt fontos lépése az európai digitális szuverenitásnak.
Az SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumát vezető Váncza József irányításával, 2022. január 1-én indult COPROLOGS projekt a körforgásos gazdaság kihívásaira koncentrál. A hivatalosan „Kooperatív gyártó- és logisztikai rendszerek kutatása a versenyképes és fenntartható gazdaság támogatására” névre hallgató projekt NKFIH alapból valósul meg.
Robotos demonstrációk, előadások, kutatói élet testközelből – a SZTAKI november 8-án, 16-án és 24-én is szervez ismeretterjesztő programokat, amikre szeretettel várjuk az érdeklődőket.
Mérföldkő lehet a tüdőrák-diagnosztikában a Semmelweis Egyetem (SE), az Ulyssys Kft. és a SZTAKI együttműködésében kifejlesztett szoftver, amely CT-felvételeket automatikus elemző, mesterséges intelligencia alkalmazásával segíti a daganatos megbetegedés korai felismerését – mondta Merkely Béla, az SE rektora a projekt zárórendezvényén, csütörtökön Budapesten.
A Stuttgarti Tudományfesztivál egyik kiemelt központi programjaként nyílt meg a SZTAKI és a német Fraunhofer IPA (Institut für Produktionstechnik und Automatisierung) közös kiállítása, amelyet Izsák András stuttgarti főkonzul nyitott meg. Az ünnepség keretében Thomas Bauernhansl, a Fraunhofer IPA igazgatója, valamint Monostori László, a SZTAKI igazgatója visszatekintettek a két intézmény húszéves együttműködésére. A megnyitón az együttműködését német oldalról elindító Engelbert Westkämper, a Fraunhofer IPA korábbi igazgatója is részt vett.
Az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) legújabb kutatásait és fejlesztéseit bemutató Innovációs és Demonstrációs Tér nyílt kedden Budapesten.
A rendezvényen részt vett Dr. Solymár Károly Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára, Marco-Alexander Breit a német Gazdasági és Klímaügyi Minisztérium mesterséges intelligencia és digitális technológiák munkacsoportjának vezetője, valamint a Gaia-X vezetőségének több tagja.
2022. április 12-én 9:00 órától, két és fél év után újra személyes részvétellel tartják a SZTAKI és a Fraunhofer Társaság közös innovációs vállalata, az EPIC InnoLabs szervezésben az INDIGO Ipari Digitalizációs Szakmai Napot. A rendezvényre, a hagyományt megőrizve idén is az ÖbölHáz Rendezvényközpontban kerül sor. Az egész napos program során nemzetközi nagyvállalatok vezetői is tartanak előadásokat – a Western Digital, az Apollo Tyres és a Bosch egyaránt ügyfelei az EPIC InnoLabsnak.
Hivatalosan is átadták az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) továbbfejlesztett informatikai felhőrendszerét, az ELKH Cloudot, amely hazánk egyik legnagyobb általános célú kutatási infrastruktúrájaként már a felhasználók rendelkezésére áll.
A nemzetközi együttműködésben, az NKFI Alap támogatásával az EUREKA program keretében megvalósuló projekt célja innovatív térinformatikai szolgáltatások kifejlesztése, városok energetikai és rekonstrukciós feladatainak támogatására volt.
Az ELKH Adatrepozitórium intézményi, technológiai és közvetlen adatkapcsolati szinten fogja elősegíteni hazánk hasonló célú európai kezdeményezésekbe történő bekapcsolódását, amelyek közül a legfontosabb az EOSC (European Open Science Cloud) páneurópai kutatási infrastruktúra.
Az ingyenes tárlat legnagyobb installációját a művész a SZTAKI kutatóival közösen készítette, akik mesterséges intelligenciát és gépi látást csempésztek az alkotásba.

Lezárult az a hároméves kutatási program, aminek a célja az volt, hogy új lendületet adjon Magyarország gép tanulási ismereteinek és technológiáinak. A programban három év alatt összesen 79 tudományos cikk, egy szabadalom, és egy prototípus készült el.

A programban a SZTAKI is részt vett. A teljes cikk a Forbes.hu-n olvasható.

A járványhelyzetre tekintettel a SZTAKI idén főleg online programokkal készül a Kutatók Éjszakájára. A látogatók azonban – védettségi igazolvánnyal – megnézhetik a Széchenyi István Egyetemmel közös győri robotlabort, ahol közösen szerelhetnek robotokkal. A többi programot online közvetítésen lehet majd megtekinteni a SZTAKI weboldalán, a Youtube-on, illetve a Facebookon.
Christian Szegedy mélytanulás (deep learning) és mesterséges intelligencia kutató, aki korábban nagyléptékű képfeldolgozással (large scale image processing) és számítógépes látással foglalkozott. Most a Google Research N2Formal csapatát vezeti.
Ottonie von Roeder német művészt elsősorban a munka és a társadalom viszonya érdekli, korábban is készített már installációkat ebben a témakörben. Szeptemberben Magyarországra látogat, hogy a SZTAKI kutatóival és mérnökeivel közösen készítsen mesterséges intelligenciával vezérelt robotos installációt.
SZTAKI által művelt kutatási területek összhangban vannak a MediKlaszter fejlesztési céljaival, erre alapozva együttműködésük megerősítéseként, Klaszter belépési nyilatkozatot írt alá Prof. Monostori László, a SZTAKI igazgatója és Dr. Steiner Arnold, a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter (MediKlaszter) elnöke.