Innovációs hírek

A konferencián számos uniós politikai döntéshozó jelent meg, akik mind kiemelték a digitalizáció, az európai iparági adatterek létrejöttének fontosságát, valamint a Gaia-X jelentőségét, az adatterekhez való kapcsolódás és a biztonságos adatmegosztás műszaki megvalósításában.
Az Európai Űrügynökség (ESA) és a magyar ESA Delegáció 2023. március 7-én földmegfigyelési és polgári biztonsági tematikus napot szervezett Budapesten, a SZTAKI-ban.
Az EMI magazin 2021 tavaszán indult, hogy évi két lapszámban mutassa be a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Kutatólaboratóriumának munkatársait, projektjeit, eseményeit.
A márciusi közgyűlésen ismét a Platform elnökének választották Dr.  Monostori Lászlót, a SZTAKI igazgatóját és újból társelnök lett Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója is.
A SZTAKI több kutatója is nyilatkozik a 2023. február 27-én adásba került riportban, ami a február 14-15-én, a SZTAKI által koordinált nemzeti laboratóriumok (azaz az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium, valamint a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium), illetve a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. társszervezésében rendezett AI & AUT EXPO-ra fókuszál.
A Gryphon hexacopter alapú, hidrogénhajtású drón az egyik első üzemanyagcellás repülő eszköz hazánkban. A tesztrepülésről Vanek Bálint, a SZTAKI igazgatóhelyettese, illetve a SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának vezető-helyettese is megosztott egy videót.
A SZTAKI által koordinált nemzeti laboratóriumok, valamint a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. társszervezésében rendezett AI & AUT EXPO két nap alatt több mint 480 látogatót vonzott.
Györgyi Péter 2014 óta dolgozik a SZTAKI-ban, fő kutatási területe az ütemezéselmélet és alkalmazásai. Pályázatában nem-megújuló erőforrásokkal kiegészített gépütemezési problémákkal kapcsolatos eredményeket mutatott be, amelyeket részben egyedül, részben korábbi témavezetőjével közösen ért el.
A SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium, valamint a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. társszervezésében 2023. február 14-15. között rendezték a Vasúttörténeti Parkban a nemzetközi AI & AUT EXPO című rendezvényt. A kétnapos eseményen több országból, több mint 60 előadótól hallgathattak előadásokat az érdeklődők. Az előadásokat szakmai kiállítás kísérte, a kutatóintézetek, egyetemek demonstrációi mellett a nemzeti laboratóriumok ipari partnerinek megoldásait is megtekinthették az érdeklődők.
Az egyik legjelentősebb hazai informatikai kutatási infrastruktúra, az ELKH Cloud fejlesztése ismét fontos mérföldkőhöz érkezett. A felhasználók immár olyan kulcsrakész hibrid megoldást kaphatnak kézhez, ami hatékonyan segíti a kvantumprogramozáshoz szükséges erőforrások elérését akár virtualizált szimulátor szolgáltatással a felhőben, akár pedig külföldi kvantumszámítógép-kapacitások bevonásával.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH)  az "Eljárás és berendezés minta fluoreszcencia-vizsgálatára"  című  találmányra 2022. december 20-án 231 357 számmal szabadalmat adott. A SZTAKI kutatóinak több éves munkáját önti védett formába a szabadalom.
Az Európai Bizottság új, európai, internetes DNS-feloldás bevezetését tervezi. Az IP címeket és doménneveket úgynevezett DNS-szerverek kötik össze, egyfajta internetes telefonkönyvként. Ennek a rendszernek egyik központi eleme az úgynevezett DNS-feloldás (DNS resolver), amellyel lekérhetőek az egyes címekhez tartozó nevek, ebből készül most európai verzió. A D4S4EU projekt fontos lépése az európai digitális szuverenitásnak.
A nemzetközi sport világa a szórakoztatás mellett egyben hatalmas üzlet is. Az európai klubcsapatok részvételével játszott éves labdarúgósorozatokból (UEFA Bajnokok Ligája, UEFA Európa Liga, UEFA Európa Konferencia Liga) származó bevételek döntő részét egy bonyolult – de az utolsó részletéig transzparens – allokációs eljárás révén osztják ki. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa e mechanizmus tulajdonságai vizsgálta.
Az európai labdarúgás klubcsapatok számára szervezett népszerű kupasorozataiban (UEFA Bajnokok Ligája, UEFA Európa Liga, UEFA Európa Konferencia Liga) az egyenes kieséses szakasz kezdetén azonos nemzetiségű csapatok nem kerülhetnek szembe egymással. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa e korlátozó feltétel hatását elemezte.
Az ismeretterjesztő rendezvénysorozat utolsó idei eseményén az öregedés órákról és a látszólag nem öregedő csupasz turkálókról is láthatott előadást a közönség.
Az SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumát vezető Váncza József irányításával, 2022. január 1-én indult COPROLOGS projekt a körforgásos gazdaság kihívásaira koncentrál. A hivatalosan „Kooperatív gyártó- és logisztikai rendszerek kutatása a versenyképes és fenntartható gazdaság támogatására” névre hallgató projekt NKFIH alapból valósul meg.
2022. november 30-án tartották a COPROLOGS projekt évzáró értekezletét a SZTAKI-ban, Váncza József projektvezető koordinálásában.
Az egyenes kieséses és csoportkörös sportbajnokságok, például a 2022-es labdarúgó-világbajnokság, sorsolása többnyire nem teljesen véletlenszerű annak elkerülésére, hogy a legjobb csapatok a torna elején egymás ellen játszva korán kiessenek. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa e sorsolási szabályok tulajdonságait vizsgálta.
Az államtitkár a Lágymányosi utcai épület hatodik emeletén található Innovációs és Demonstrációs Tér (IDT) tudományos demonstrációit megtekintette. A látogatásról videó is készült.
Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa a labdarúgásban használt két leggyakoribb megoldás, a gólkülönbség és az egymás elleni eredmények szerepét elemezte.