Innovációs hírek

A SLICES-SC konzorcium tagjai a hazai érdekeltekkel együtt Budapesten vitatták meg az EU H2020-as projekt hátralévő időszakának munkatervét. A HUN-REN SZTAKI 10 európai országból fogadta partnereit, hogy a nemzetközi kutatási infrastruktúra közösség megerősítésén munkálkodjanak.
A HUN-REN legfontosabb célja a kutatói eredményesség támogatása, ennek egy fontos eszköze lesz a mesterséges intelligencia használatának képessége, amelynek a fejlesztése áll a HUN-REN Mesterséges Intelligencia Akciótervének középpontjában – foglalta össze a hétfői MI nagyköveti workshop legfontosabb üzenetét Jakab Roland vezérigazgató.
A Networkshop konferencia két napján a vak és látássérült emberek mindennapjaival, munkavégzésükkel kapcsolatos tevékenységet bemutató érzékenyítő programon vehettek részt az érdeklődők. Az eseményről a HEOL is beszámolt.
A 42 hónapot felölelő DIGITbrain projekt eredményeiről a brüsszeli projektzárás során számolt be a konzorcium vezetése. A HUN-REN SZTAKI egyike volt azon kulcspartnereknek, akik sikerre vitték a projektet, amely számos európai KKV számára biztosította a “Manufacturing-as-a-Service” igénybevételét.
A magazin szervezésében tartott rendezvényen a hazai IT szféra több jelentős szereplője is képviseltette magát. A HUN-REN SZTAKI és az intézet által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) az AI EDIH projekt keretében állított ki a helyszínen.
2024. március 19-én hibrid módon a HUN-REN SZTAKI tanácstermében, valamint online akadálymentesítési oktatást tartottak. A kezdeményezés az Internet Szolgáltatók Tanácsa Tudományos Egyesület részéről érkezett, melynek 2024-től már a HUN-REN SZTAKI is tagja, így örömmel adtunk helyet és platformot ehhez az oktatáshoz.
​​​​​​​Dr. Majdik András, a HUN-REN SZTAKI tudományos főmunkatársa, a B-Prepared[A1]  projekt koordinátora, Földeák Flórával beszélgetett a Kossuth Rádió Trend-Idők c. műsorában.
A HUN-REN SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának több kutatója – Erdős Gábor, Hajós Mátyás, Horváth Dániel, Kemény Zsolt, Kovács András és Tipary Bence – nemrég fogadta egy futó európai projekt konzorciumának képviselőit kétnapos, élő bemutatókkal is egybekötött műhelybeszélgetés keretein belül. A találkozó vendégei Horváth Dániel és Kemény Zsolt előadásain keresztül betekintést kaptak a gépi – elsősorban megerősítéses – tanulás és a robotika súlyponti kérdéseibe, jelenlegi fejlettségét képviselő kiválasztott megoldásaiba.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem ad otthont a HUNGARNET Egyesület által 33. alkalommal megrendezett nagyszabású eseménynek.

A G7.hu cikkében szó esik az EPIC InnoLabs alapításáról, projektjeiről, üzletfeleiről, valamint arról, mennyire nem gyakori, hogy egy kutatóintézet tudományos tapasztalata iparági projekteket vállaló cégben öltsön testet.
Az intézet Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriuma (EMI), illetve a HUN-REN SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzet Laboratórium (MILAB) munkatársai is kiállítottak a Várkert Bazárban tartott, 2024. március 26-i, egésznapos rendezvényen.
2024.március13-án a HUN-REN Központban a HUN-REN SZTAKI HBIT (Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztály) részvételével megtartották a KININ SOC (Security Operation Center) projektindító meetingjét. A rendezvényen a kutatóhálózat informatikusai is részt vettek. Az eseményt Dr. Zalány Viktória, a HUN-REN Központ Vezetői Kabinet, működtetési vezérigazgató-helyettese nyitotta meg.
A HUN-REN kutatói nagy adathalmazok bioinformatikai elemzésével arra jutottak a rák-immunterápia mellékhatásaival kapcsolatban, hogy a feladat nem az, hogy a tumorok pusztításáért felelős autoimmun reakciót elnyomják, hanem hogy egy alacsony dózisú terápia alkalmazásával megszelídítsék. Kerepesi Csaba, a HUN-REN SZTAKI munkatársa volt az Utópia vendége.
Az indiai Manipal University (Manipal Academy of Higher Education), és azon belül is a Manipal Institute of Technology munkatársa, Manjunath K N; valamint a Manuel Manuel, a Scania Csoport compliance szakértője látogatott el a HUN-REN SZTAKI-ba, hogy a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) tevékenységéről, illetve a felépítéséről tájékozódjon.
Rigó Ernő, HUN-REN SZTAKI Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák osztálya, valamint a HunCERT vezetője a kiberbiztonság témájában ad elő. Horváth Dániel, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium kutatómérnöke robotikai megoldásokról beszél majd. Kádár Botond, az EPIC InnoLabs ügyvezetője egy kerekasztal-panelen beszélget majd a digitalizációról. A rendezvényen az EPIC InnoLabs kiállítóként is megjelenik.

 kollaboratív robotok terjedése az egyik legmeghatározóbb trend a robotikában. A kobotokat azonban gyakran nem arra használják az üzemeltetők, amire valójában kitalálták őket – azaz a robotok és az emberek csak ritkán működnek együtt ténylegesen. Ezen változtathat egy magyar projekt.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

Van egy cégem, és szeretném digitalizálni. Hogy kezdjek hozzá? Milyen cégként tehetem meg ezt? És úgy egyáltalán: mit jelent a digitalizáció a gyakorlatban? Ilyen és ehhez hasonló, fontos kérdések kerülnek terítékre a beszélgetésben.
Kerepesi Csaba fiatal kutatóként képviselte a HUN-REN-t és a SZTAKI-t a BME TTK szakmai napon, 2024. február 27-én. A workshopon számos érdeklődő hallgatónak beszélt a kutatópálya szépségeiről, izgalmas kutatási témákról és álláslehetőségekről. Bemutatta a kutatócsoportja által fejlesztett fotó-életkor becslő applikációt, amely nagy népszerűségnek örvendett.
2024. február 27-én jelent meg az Aging Cell szakfolyóirat “Alterations of the gut microbiome are associated with epigenetic age acceleration and physical fitness” című cikke, aminek első szerzői helyén Kerepesi Csaba és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kutatója, Torma Ferenc osztoznak. A cikk konklúziója szerint az emberi mikrobiom állapota összefüggést mutat az öregedés gyorsaságával.
"Az EDIH hálózat szerepe a gazdaságfejlesztésben" című rendezvényen a HUN-REN SZTAKI is standdal és tudományos demonstrációkkal képviseltette magát. A demonstrációkat Szolnoki Szabolcs, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára is megtekintette, aki elő is adott a rendezvényen.