Útikalauz

Budapestet a Duna osztja két részre, nyugati partján Buda dombos vidéke, keleti partján a sík pesti rész helyezkedik el. A két oldalt kilenc híd köti össze (ebből kettő vasúti forgalom számára), melyek közül a legrégibb a híres Lánchíd amelyet 1849-ben adtak át - ez egyike azoknak a csodás műemlék jellegű látnivalóknak, amelyek Magyarország fővárosát világszerte híressé teszik.

Ha Ön emlékezetes vakációra vágyik, Budapest ehhez a legmegfelelőbb hely. Ideutazni nem nehéz: Ferihegy nemzetközi repülőtérre a világ minden sarkából érkeznek járatok, és Budapest gyorsan és könnyen elérhető Magyarország bármely részéről is.

Ha Ön már ideért, mindenfajta utazással kapcsolatos szolgáltatás a rendelkezésére áll: ha barátságos vendéglőben szeretne eltölteni néhány kellemes órát, ha a gyönyörű Gellért Hotel híres fürdőjét szeretné kipróbálni, ha repülőtéri transzferre van szüksége vagy ha autót (Car rental in Budapest) akar bérelni hogy az ország távolabbi részeire is eljusson, több cég színes alternatívái is rendelkezésére állnak utazása részleteinek megszervezéséhez. Ezek után gondtalanul élvezheti budapesti tartózkodását, és bátran kipróbálhatja mindazt, amit ez a mozgalmas város nyújt látogatóinak.

budapest

Budapesti címek

A főváros 23 kerületből áll, melyeket római számok jelölnek; a postai irányítószám négyjegyű, a középső két szám a kerületet jelzi. (Például a H-1196-os irányítószám XIX. kerületet jelent - ez a tényleges budapesti címekre vonatkozik; a postafiókokra szóló irányítószámok esetén más szabály érvényes.)

Tájékozódás

Budapesti útja során nem lesz nehéz a tájékozódás; a szolgáltatók általában több nyelvet beszélnek, a fiatalok szintén. A budapesti szállodák személyzete szintén szívesen segít majd, sok hasznos információt megtudhat a recepciókon különböző helyi látványosságokról és programokról. Ha kíváncsi, hogy körülbelül mikor és mit érdemes meglátogatni, kattintson ide és megtekintheti a következő néhány napra szóló időjárás előrejelzést (Budapest weather).

Érkezés / távozás a Ferihegy repülőtérre/-ről

A Ferihegy Repülőtéren a rendszeres nemzetközi járatok a 2A vagy 2B terminálról indulnak; általában a hazai légitársaság (MALÉV) járatai a 2A terminált használják, míg a legtöbb külföldi légitársaság a 2B terminált (a két terminál közötti séta viszonylag rövid idő alatt megtehető). Mivel különböző társaságok járatait fogadja a repülőtér két terminálja, ezért fontos odafigyelni arra, hogy jegyünk melyikre szól.

Airport Minibusz Szolgálat

Az Airport Minibusz Szolgálat segítségével Budapest bármely pontja elérhető a repülőtérről. Információt kérni, illetve a megrendelést leadni az érkezési csarnok központjában, valamint a csomagfogadó területen lehet. A repülőtérre történő utazáskor a 06 (80) 296-855 vagy 296-8555 telefonszámot kell hívni. A buszba körülbelül 6 ember fér csomagokkal együtt. Ennek a hat embernek az úticélja általában valamilyen módon összefűzhető, így a fel- és leszállás címenként, egyesével történik. Mindez (a forgalomtól függően) legalább egy óráig eltart, de ennek ellenére az egyik leginkább ajánlható (biztonságos, gyors és elfogadható árú) szolgáltatás.

Tömegközlekedés

A repülőtérről a legközelebbi metrómegállóig (Kőbánya-Kispest) a piros vagy a fekete 93-as busz segítségével juthatunk el. Ezek megállója az érkezési csarnok kijáratánál van. A metrómegállótól a kék metró segítségével juthatunk el a városközpontba.

Az MTA SZTAKI Kende utcai épületéhez tartva a Ferenc körúti metrómegállónál át kell szállni a 6-os villamosra, Buda irányába. Erről az utolsó előtti megállónál leszállva rövid séta után megérkezünk. Ez mintegy másfél óráig tart. A repülőtérre vissza ugyanezen az útvonalon juthatunk.

Repülőtéri Taxik

A repülőtéri taxik az érkezési csarnokkal szemben állnak. A viteldíj az úticéltól függ, és jóval drágább, mint a Minibusz szolgáltatás. A repülőtéri taxikon kívül igénybe vehetjük az egyéb budapesti taxitársaságok olcsóbb és megbízhatóbb járatait is (lásd. alább).

Az MTA SZTAKI Kende utcai épületébe az út kevesebb, mint 1 óráig tart.

Pénzváltás

Magyarországon minden fontosabb hitelkártyát elfogadnak olyan helyeken, ahol ez jelezve van.

Ha a Ön készpénzben, helyi pénznemben kíván fizetni, keressen hivatalos pénzváltó irodát; magánszemélyek általában nagyon kedvező árfolyamon ajánlanak pénzváltást, de tevékenységük törvényellenes, veszélyes és általában anyagi kárt eredményez.

Az érvényes érmék a kétszínű 100-as, az ezüstszínű 50-es, az aranyszínű 20-as, az ezüstszínű 10-es, az aranyszínű 5-ös, valamint az ezüstszínű 2 és az aranyszínű 1 forintos.

Pontos árakért kattintson ide: The 164 Currency Converter

Budapest Taxi

(+36 1) 777-7777; (+36 20) 777-7777; (+36 30) 777-7777; (+36 70) 777-7777

Tömegközlekedés

A budapesti tömegközlekedés széleskörű, megbízható és olcsó.

A fővárosban négy metróvonal (Sárga, Kék és Piros) üzemel, reggel 04:30-tól este 23:30-ig közlekednek.

A legtöbb autóbusz és villamosjárat ugyancsak befejezi működését 23 órakor, de a város legfőbb útvonalain speciális éjszakai járatok közlekednek (ezeket a járat számát kiegészítő E betű jelöli).

A Budapest közelében lévő településeket (Szentendre, Gödöllő) HÉV segítségével lehet elérni.

A díjakat minden esetben előre vásárolt jegyekkel kell leróni, és nincs lehetőség a járműveken való fizetésre. A jegyek egyetlen utazásra érvényesek, az utazás megkezdésekor érvényesíteni (lyukasztani) kell azokat, és átszálláskor új jegyet kell használni; az érvénytelen menetjeggyel utazók büntetést fizetnek. A jegyek metróállomásokon, szállodákban, újságárusoknál és trafikokban kaphatók.

Külön jegyek helyett érdemes 10 / 20 darabos gyűjtőjegyeket venni, napi, heti vagy havi bérletet váltani, illetve Budapest Kártyát vásárolni - ezek a főbb metró megállókban vagy végállomásokon kaphatók.

További információk a BKV oldalain.

Telefon

A budapesti nyilvános telefonok többsége digitális központhoz csatlakozik. A kék színű készülékek érmével működnek, ezeket azonban egyre inkább kiszorítják az ezüstszürke színű kártyás telefonok. A kék készülékek 10, 20, 50 és 100 forintos érméket fogadnak el; telefonkártyák hotelekben, postahivatalokban, benzinkutakon és vasútállomásokon, valamint újságosstandoknál kaphatóak.

Szállás

Hotel Flamenco ****

A jó minőségű, parkra és egy kisebb tóra néző szálloda az MTA SZTAKI-tól 10 perces sétával elérhető. A szállóvendégek kényelmét uszoda és minden szobában fürdő/tusoló, TV, rádió, telefon és minibár szolgálja. Speciális egyezmény alapján az MTA SZTAKI vendégei kedvezményt élvezhetnek a Hotel Flamenco-ban.

Cím: H-1113 Budapest, XI. Tas vezér u. 7. Hungary; Tel.: +361 372-2165 (rezerváció), +361 372-2000(operátor) Fax: +361 372-2002, +361 365-8007.

Hotel Ventura **

A Hotel Ventura kevésbé költséges, de kielégítő szálláslehetőséget biztosít a SZTAKI-tól 3 km-re. A Budapest déli részében található szálloda az intézettől közvetlen villamosvonalon keresztül közelíthető meg.

Cím: H-1119 Budapest, Fehérvári út 179. Hungary; Tel.: +361 208-1232; Fax: +361 208-1234

Fontosabb telefonszámok

A mentőszolgálat, a rendőrség és a tűzoltóság sürgősségi számai a nyilvános telefonállomásokról érme nélkül hívhatóak.

Mentőszolgálat 104
Rendőrség 107
Tűzoltóság 105