Ugrás a tartalomra

SZTAKI 50 éves jubileuma

Meghívó

Meghívó Tisztelt Professzor Asszonyok és Urak!
Tisztelt ünneplő munkatársak és tudós közösség!

Közel három nemzedék szakmai pályájának tanújaként, otthonaként, inspiráló környezeteként a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) idén tölti be fennállásának ötvenedik évfordulóját.

Ez a fél évszázad a közvélekedés szerint az „informatika évszázada” volt. Hihetetlen volt a fejlődés a számítástechnikai eszközök teljesítménye, a tárolókapacitások és a teljesítményegységre jutó árcsökkenés terén. Eredményképpen az informatikai alkalmazások betörtek az élet minden területére, ma el sem tudjuk képzelni életünket az Internet vagy a mobiltelefon nélkül, adatbázisok tömege vesz körül minket (tudunk róluk vagy sem), minden lényeges folyamatot számítógépek felügyelnek, egy középkategóriájú autóban több a mikroprocesszor, mint egy atomreaktor körül. Ennek a folyamatnak volt egyik szerény résztvevője intézetünk, végighaladva a saját fejlesztésű géptől a mainframe-eken, majd a mikroprocesszorokon, PC-n, workstation-ökön át vezető gyors fejlődésen. A rendszerváltás előtti időben különösen fontos szerepet játszottunk a tudás-transzferben, a két akadémiai intézetben (az MTA KFKI-ban és az MTA SZTAKI-ban) informatikusok generációja sajátította el a szakmát, és a rendszerváltás után közülük sokan sikeres cégalapítók, cégvezetők lettek. Lényeges szerepet játszott az Intézet a hazai hálózatfejlesztés és az Internet hőskorában. Mindig is – ma is – multikulturális intézet voltunk, több fontos tudományterületet műveltünk és igyekeztünk ötvözni a tudományos kutatás a fejlesztéssel, az alkalmazással és az egyetemi oktatással.

Az intézet az egyik legkiválóbb hazai szereplője az EU keretprogramjainak több mint egy évtizede, 2001-ben elnyertük az EU „Center of Excellence” címét és az evvel járó pénzügyi támogatást. Szakmailag a legkorszerűbb irányokhoz közeledve rendszeresen megújulunk, jelenleg a kiber-fizikai rendszerek, a Jövő Internete, a „Big Data”, a virtuális valóság, a Cloud (számítástechnikai felhő); alkalmazási szempontból pedig a járműipar, a logisztika, az adatbányászat jelentik a legfontosabb csomópontokat. Folyamatosan aktív részt vállalunk a felsőoktatásban, a nemzetközi és hazai tudományos szervezetekben, folyóiratok szerkesztőbizottságában.

Az Intézet alapításának 50 éves évfordulóját ünnepeljük most szeptember 23-án az Akadémia dísztermében és 24-én Lágymányosi és Kende utcai épületeinkben szakmai előadásokkal, laborlátogatásokkal, fogadással, melyre sok szeretettel várjuk Intézetünk jelenlegi és volt dolgozóit, nyugdíjasainkat; akadémiai, egyetemi és iparvállalati barátainkat, érdeklődő partnereinket!

Kérjük, nézzék át a mellékelt programot és regisztráljanak! Az alkalomra készült egy emlékkönyv is, amit minden regisztrált vendégünk megkaphat. Tájékoztassák barátaikat, ismerőseiket is a rendezvényekről! Köszönjük!

Informatikai múzeum (Szeptember 15-26 között 9:00-től 17:00 óráig. MTA SZTAKI, Lágymányosi u. 11.)

E kiállítás a SZTAKI elmúlt ötven évéből, a középső harminc év (1974-2004) még fellelhető, hardver-fejlesztéseket is megvalósító alkotások bemutatására vállalkozik. Ez az időszak volt a fejlesztések aranykora a magyar elektronikai és számítástechnikai mérnökök számára. Ennek okai között megtalálhatjuk a szabadabb információ-áramlást, az LSI áramkörök, félvezető memóriák, mikroprocesszorok megjelenését és korlátozott hozzáférhetőségét, valamint a hazánkat is sújtó embargót, mely főleg a bonyolult berendezések behozatalát tiltotta. Mindez azt eredményezte, hogy – az ipar, az oktatás, a tudomány és az államigazgatás számára – létre kellett hozni azokat a számítástechnikai és automatizálási eszközöket, melyek körvonalait nyugatról érkezett folyóiratokból megismerhettük. A feladat azonban csak nehezen megszerezhető tudással, sok-sok leleménnyel, és megfeszített munkával volt végrehajtható. Ragyogó megoldások, hasznos berendezések születtek, melyek létrejöttüket a nem pénzvezérelt, szakmailag elkötelezett, kutató-fejlesztő kollégák – néha családot sem kímélő – áldozatos munkájának köszönhetik.

Hétköznaponként 14 és 16 órai kezdettel, pénteken 11 és 14 órakor, valamint a Kutatók Éjszakáján a kiállítás házigazdái -- Manno Sándor, Palotási András, Méder István -- rövid tárlatvezetéseket tartanak.

Ünnepi ülés

2014. szeptember 23. (kedd) 09.00, MTA Díszterem

Programtervezet

09:00 – 09:10 Megnyitó
09:10 – 09:20 Lovász László
09:20 – 09:45 Vámos Tibor
09:45 – 10:20 Kávészünet
10:20 – 10:40 Pekárik Géza (MVM Paksi Atomerőmű Zrt)
10:40 – 11:00 Keviczky László
11:00 – 11:20 Lepsényi István (Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.)
11:20 – 11:40 Javier González Pareja (Robert Bosch Kft.)
11:40 – 12:00 Inzelt Péter

(A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet online közvetíti az eseményt, mely innen érhető el.)

Szakmai nap az intézetben

2014. szeptember 24. – 09.00
MTA SZTAKI Nagytanács, XI. Kende u. 13-17.

Előadások

09:00 – 09:10 Megnyitó
09:00 – 09:10 Bokor József
09:10 – 09:30 Monostori László: A gépipari automatizálástól a kiber-fizikai gyártó és logisztikai rendszerekig
09:30 – 09:50 Baranyi Péter: A jövő 3D virtuális internete - VirCA
09:50 – 10:30 Kávészünet
10:30 – 10:50 Kovács László: 20 éves a DSD - a tradíció szerepe a tudományban
10:50 – 11:10 Edelmayer András: IKL 25 - az egyeditől a kooperatív autonóm rendszerekig
11:10 – 11:30 Szirányi Tamás: Látó szenzorok térben és időben: az önszerveződő gépi látás
11:30 – 11:50 Benczúr András: Számítástudomány: kezdetektől a Big Data megjelenéséig
11:50 – 13:30 Ebédszünet
13:30 – 17:00 Laborbemutatók
30 perces bontásban kezdődnek a demók, kérjük pontosan érkezzen!

Kutatók éjszakája 2014 Kérjük, jelezze részvételi szándékát!

Kutatók Éjszakája az Intézetben (Szeptember 26. 16:30-23:30)
MTA SZTAKI, Kende u. 13-17/Lágymányosi u. 11.

Fotóarchívumunkban (a Közösség/Múltidézés fejezetben) munkatársaink és szüleményeink válogatott fényképeit tekintheti meg.