A ZalaZONE Járműipari Tesztpályát látogatta meg a 17. Studentek Fóruma
A nyár folyamán zajlott a 17. Studentek Fóruma, avagy a Viharos Zsolt János kutatócsoportja és partnerei által rendszeresen szervezett, tudományos összejövetel. A program keretében a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya látta vendégül a kutatókat. Az első fórumot több mint öt éve, 2019 április 30-án rendezte Viharos Zsolt János, a HUN-REN SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának tudományos főmunkatársa. Diákjaival azóta tart rendszeres tudományos összejövetelnek.
A fórum meghívott előadója Tóth Csilla volt, aki jelen volt már a ZalaZONE gondolatának megszületésénél, ő mutatta be a ZalaZONE mára már átfogó ökoszisztémává fejlődött rendszerét, valamint a kapcsolódó nemzetközi ökoszisztéma modelleket is átfogó Ph.D. kutatásait és legfrissebb eredményeit.
A 17. fórum szakmai-demo érdekessége az önvezető driftelés volt. A kutatócsapat egyik tagja, Tóth Szilárd Hunor Ph.D. témája a megerősítéses tanulás alapú önvezető driftelés megvalósítása, amivel a járműbiztonságot lehet kiterjeszteni és kézben tartani a jármű megcsúszásának határán túl. A Ph.D. téma másik vezetője, Dr. Bárdos Ádám által vezetett kutatócsoportnak köszönhetően (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépjárműtechnológia Tanszék, Járműdinamika és -irányítás kutatócsoport) a 17. Studentek Fóruma résztvevői mind kipróbálhatták, milyen érzés a sport BMW-ben az önvezetéses driftelést átélni. Kiemelendő, hogy a kutatócsapat két fiatal tagjának még nincs jogosítványa, ők az autóvezetői élményt a nem általuk forgatott kormány mögött, hiányzó gázpedállal, önvezető módban csikorgó gumikkal driftelő sport-BMW-ben tapasztalták meg, a ZalaZONE tesztpálya dinamikus platformján.
A teljes napot bőven betöltő 17. Studentek Fóruma az alábbi témákat érintette:
- Dr. Viharos Zsolt János (Hoang Lászlót nevében): MICS-EFS: Model input-output struktúra keresése beágyazott jellemzőválogatással, osztályzási feladatok megoldására
- Tóth Szilárd Hunor: Önvezető járműdriftelés megvalósítása megerősítéses tanulással
- A ZalaZONE tesztpálya bejárása (köszönet a vendéglátóinknak!)
- Önvezető járműdriftelés a ZalaZONE Dinamikus Platformon
- Dr. Viharos Zsolt János: A kutatásaink stratégiai környezete és aktualitásaink
- Dr. Hangya Balázs: Agyi génexpressziós mintázatok identifikálása kolinerg idegsejtek klasszifikálásra
- Tóth Csilla: A ZalaZONE múltja, jelene, jövője – ökoszisztéma építés
- Hamdi Fatma: Kiugró értékek feladatfüggő detektálása hiányos adatokon tanulni képes neurális hálóval
- Gercuj Bence: Adaptív, hibrid jellemzőválogatás algoritmusa és ráépülő további kutatásaink
- Pálvölgyi Bence: Megerősítéses tanulás kutatása és alkalmazása gyártórendszerekben
- Forrai Simon: Nem-lineáris kísérlettervezés
A 18. Studentek Fórumát 2025.01.31-én tartják a kutatók a HUN-REN SZTAKI-ban. A kutatócsapat várja az érdeklődő, a kutatásokhoz szívesen csatlakozó diákokat, részletek az itt található dokumentumban olvashatók. Jelenleg elsősorban a neuro-fuzzy és a tanítás gyorsítása témában várjuk a hozzánk csatlakozni, kutatóként is tevékenykedni kívánó, később Ph.D-t is megcélzó diákokat.