Szintet lép az autonóm mobilitás Budapesten: éles forgalomban tesztelték a járműveket
2026. március 26.
Történelmi környezetben, a Budai Vár macskaköves utcáin mutatták be azt a két, mesterséges intelligenciával vezérelt fejlesztési platformot, amely a Mobileye és a ZalaZONE (Autóipari Próbapálya Zala Kft.) együttműködésének legújabb mérföldköve. A szakmai nappal egybekötött sajtótájékoztatón a hazai és nemzetközi innovációs ökoszisztéma vezetői vitatták meg az autonóm járműtechnológia jövőjét, majd a résztvevők éles forgalmi helyzetben is megtapasztalhatták a Level 2+ szintű technológia képességeit. A rendezvényen előadást tartott Prof. Dr. Bokor József, a HUN-REN SZTAKI tudományos igazgatója is.
A Maison Bistro & Hotelben 2026. március 26-án megrendezett szakmai konferenciát Prof. Dr. Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, a ZalaZONE ügyvezető igazgatója nyitotta meg.
Ezt követően Prof. Dr. Bokor József, a HUN-REN SZTAKI tudományos igazgatója tartott előadást a mérnöki kutatás és a hazai ökoszisztéma kapcsolatáról. Bemutatta, hogy a magyarországi autonóm járművekkel kapcsolatos fejlesztések már évtizedekkel ezelőtt elindultak, elsőként egy teherautóval, féloldalas fékezéssel kísérletezve a sávtartást. Ezek az első megoldások még egyetlen kamerával és ma már kis teljesítményűnek számító processzoral működtek. Bokor József szerint Budapesten nagyobb kihívás ezeket az autonóm járműveket üzemeltetni, mint a többi városban, ahol ma már tesztelik őket, mert az utcák, a környezet kevésbé szabványos. A jó működéshez szükség van környezetérzékelésre, szituációérzékelésre, jó irányítási rendszerekre, módszertanokra. A HUN-REN SZTAKI ezekkel a területekkel régóta foglalkozik – a területek egyfajta szinergiájaként pedig nemrég humanoid robotikával foglalkozó kutatócsoport is alakult az intézetben.
Az előadás után kerekasztal-beszélgetés következett, amelyen Prof. Amnon Shashua, a Mobileye alapító-vezérigazgatója, a gépi látás globálisan elismert úttörője, Dr. Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és Adria régiós vezetője, valamint a hazai szakemberek vitatták meg a mesterséges intelligencia térnyerését a mindennapokban.
Lerchner István, a ZalaZONE projektmenedzsere részletes technológiai prezentációjában kiemelte: az önvezető technológia nem csupán a kényelmet szolgálja, hanem forradalmasíthatja a közlekedésbiztonságot és a fenntarthatóságot is. A jelenleg bemutatott Level 2+ szintű rendszerek egyértelmű célja a teljesen autonóm, Level 4-es szint elérése és budapesti közúti környezetben történő tesztelése.
A szakmai programot követően a Szentháromság téren, a Belügyminisztérium épülete előtt került sor a hivatalos sajtótájékoztatóra és a járművek leleplezésére. Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott Izrael Állam magyarországi nagykövete, Maya Kadosh asszony is. Prof. Dr. Palkovics László ünnepi beszédében méltatta a magyar-izraeli technológiai együttműködést és a hazai tesztkörnyezet, a ZalaZONE egyedülálló adottságait.
A leleplezést követően vette kezdetét az exkluzív technológiai bemutató (Demo Drive). A két Münchenből érkezett prototípus jármű – amelyek a hivatalos terminológia szerint fejlesztési platformként funkcionálnak – a Budai Vár történelmi, szűk és macskaköves utcáin, éles forgalmi körülmények között bizonyította képességeit. Bár a járművek funkcionálisan önvezető módon (kormányzás és fékezés emberi beavatkozás nélkül) teljesítették az 5 kilométeres tesztköröket, a biztonság és a jelenlegi jogszabályi környezet maximális tiszteletben tartása érdekében a volánnál minden esetben egy biztonsági sofőr (safety driver) tartózkodott, aki felügyelte a rendszert.
A Mobileye és a ZalaZONE hároméves kutatás-fejlesztési projektje ezzel a bemutatóval egy új, látványos szakaszába lépett, amely a jövőben további lehetőségeket biztosít a technológia iránt érdeklődő szakemberek és a nagyközönség számára is.