Az Európai Unió Tanácsában használt szavazási rendszer elemzése

Az Európai Unió Tanácsa az Európai Unió (EU) egyik legfontosabb döntéshozó intézménye, amely többek között az uniós jogszabályok elfogadásáért és a nemzetközi megállapodások jóváhagyásáért felel. A jogszabályok mintegy négyötöde esetén minősített többségi szavazást használnak: a támogatáshoz a tagállamok legalább 55%-át (jelenleg a 27-ből 15-öt) képviselő minisztereket delegáló országoknak az EU összlakosságának legalább 65%-át el kell érniük. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia KutatólaboratóriumOperációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos főmunkatársa – szerzőtársával, Petróczy Dóra Grétával (Magyar Nemzeti Bank, Budapesti Metropolitan Egyetem) közösen – a 27 ország szavazási erejének érzékenységét vizsgálta az 55 és 65%-os küszöbértékek megváltoztatására. Az eredményeket összegző tanulmány egy döntéselméleti folyóirat, a „Group Decision and Negotiation” hasábjain jelent meg, „Voting power in the Council of the European Union: A comprehensive sensitivity analysis” címmel.

Az EU Tanácsának működését szabályozó Lisszaboni Egyezmény értelmében minősített többségi szavazás esetén a döntéshozáshoz a tagok legalább 55%-ának egyetértése szükséges (tagállamkvóta), akik az Unió népességének legalább 65%-át képviselik (lakosságkvóta). A blokkoló kisebbségnek a Tanács legalább négy tagjából kell állnia, ennek hiányában a minősített többség elértnek tekintendő.

A szavazási erő mérése

A minősített többségi szavazás adott szabályai mellett a legkevésbé sem egyértelmű, hogy egy adott ország mekkora befolyással rendelkezik az EU Tanácsában. Egyrészt, a kettős kvóta miatt a tagállamok nem cserélhetők fel egymással: egy nagyobb tagállam könnyebben maga köré gyűjthet egy olyan koalíciót, amely már garantálja egy jogszabály elfogadását vagy elutasítását. Másrészt, a szavazási erő erősen függ a döntési küszöbtől. Egy 1976-ban megjelent úttörő cikk szerint az EU elődjében, az Európai Gazdasági Közösségben, Luxemburg nulljátékos volt, semmilyen befolyással sem rendelkezett. Ugyanis a hat tagállam közül a három nagy (Franciaország, Olaszország, NSZK) súlya négy, Belgiumé és Hollandiáé kettő, Luxemburgé pedig egy volt. Mivel a döntéshozáshoz a 17-ből legalább 12 szavazat volt szükséges, Luxemburg támogatása vagy ellenkezése egyetlen javaslat sorsát sem befolyásolhatta.

A játékelméleti irodalomban a szavazási erő mérésére két népszerű módszer létezik. Tanulmányunkban ezek egyikét, a Shapley–Shubik indexet használtuk. Ez a szavazók – esetünkben a 27 tagállam – összes lehetséges sorrendjét vizsgálva határozza meg, milyen valószínűséggel fogják az aktuális érkezési sorrendben éppen az adott ország segítségével átlépni a megadott küszöbértéket, azaz válik nyertessé a koalíció. E mutató értékét számoltuk ki mind a 27 ország esetén a lakosságkvóta 51 és 80 közötti, illetve a tagállamkvóta 11 (40%) és 20 (74%) közötti változtatásával.

Eredmények

Az elemzés számos érdekes és váratlan következtetéssel zárult. Két tagállam, Hollandia és Románia szavazási ereje lényegében független a kvótáktól. A nyertes koalíciók aránya csökken, így a döntéshozás a jelenleginél nehezebbé válik, ha a lakosságkvóta meghaladja a 68%-ot vagy a tagállamkvóta a 17-et. Egy nemrég javasolt, 60-60%-os döntési szabály jelentős mértékben növelné a kis tagállamok erejét, azonban szinte megbénítaná az EU működését. A nyertes koalíciók arányának emelkedése vagy az országok, vagy a lakosság többsége számára kedvezőtlen. Ennek ellenére a nyertes koalíciók jelenlegi 13%-os aránya 30%-ra növelhető úgy, hogy minden ország Shapley–Shubik indexe minimálisan, 6%-ot nem meghaladó mértékben módosul. Számításaink fontos szerepet játszhatnak az EU tervezett intézményi reformjainak megalapozásában.

Kép: Frederic Köberl // Unsplash