Ugrás a tartalomra

Adatgazdász Találkozót tartottak a HUN-REN SZTAKI-ban

A HUN-REN SZTAKI adott otthont 2026. március 18-án a hazai adatgazdász találkozó sorozat kilencedik alkalmának, mely fókuszában az adatgazdász szakmához is kapcsolódó modern digitális rendszerek és muzeális hardvertörténeti különlegességek álltak.

Az adatgazdász találkozó sorozat célja, hogy a hazai adatgazdászok kötetlenül találkozhassanak, beszélgethessenek, ismerkedhessenek egymással, illetve megvitathassák a terület legfrissebb híreit, eseményeit, trendjeit, problémáit. A sorozat alkalmai minden érdeklődő számára nyitottak.

A találkozó során a résztvevők a SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztálya (HUN-REN SZTAKI DSD) három fejlesztőjének előadásait hallgathatták meg. Micsik András a csapat elmúlt éveinek néhány, az adatgazdászatot, adattárolást, adatelérést, adatmegosztást, adat-újrafelhasználást különösen támogató projektjét mutatta be. Előadásában beszélt repozitóriumokról, keresőkről és gráfokról, többek között az ELTE TK KDK-nak fejlesztett KDK Repozitórium és Huszadik Század Hangja Archívum digitális infrastruktúrákról, a szintén a TK KDK-val közös MILAB projektben készült Közös keresőről, az ELTE HTK-nak (korábban BTK) és a TK KDK-nak készített COURAGE Tudástárról, az MTMT2-ről, irodalmi levelezések térképes böngészőjéről, szemantikus webről, Wikidatáról, valamint a korát megelőző és ma is üzemelő SZTAKI Szótárról.

Kukucska Ákos a SZTAKI DSD jelenlegi egyik legújabb, még kialakítás alatti fejlesztését, a labormunka digitalizálását támogató RSpace elektronikus laborjegyzőkönyv (ELN) rendszert mutatta be. Előadásában beszélt az első lépésekről, a kidolgozás folyamatáról és a tervezett funkciókról. A szolgáltatást a fejlesztők a tényleges igényekhez szeretnék alakítani, így minden visszajelzést örömmel vesznek a szakmai közönség részéről.

Az esemény harmadik előadásán Pataki Balázs azt mutatta be, hogy a mesterséges intelligencia által támogatott fejlesztések az adatrepozitóriumok milyen új technológiai generációját hozhatják el. A résztvevők saját szemükkel láthatták, hogy a jövőben hogyan lehetne majd használni az ARP Adatrepozitóriumot a jelenleginél is hatékonyabban, a lassú és repetitív munkafolyamatok MI ágensnek való átadásával. A látványos demonstrálás során az adatgazdászok a VibeARP Caos felülettel és szolgáltatásokkal ismerkedhettek meg.

Az előadások után a találkozó résztvevői Manno Sándor és Kovács József (HUN-REN SZTAKI) tartalmas, informatív és rendkívül érdekes tárlatvezetésével és gyakorlati bemutatásával nézhették meg a „60 év digitális mérföldkövei a HUN-REN SZTAKI-val” című, az intézmény Lágymányosi épületének aulájában található hardvertörténeti kiállítását. A bemutató és bemutatott – részben működő és működés közben látható – berendezések igazi időutazás volt az érdeklődők számára.

A rendezvényről további információ, valamint a korábbi Adatgazdász találkozók beszámolói elérhetők az ARP HUN-REN Adatrepozitórium platform oldalán.