Közgyűlés új tartalommal – Bokor József tudományos előadása a második napon
Humánetológia, intelligens járművek, újrafogalmazott kérdések és tudományos válaszok a Monarchia Magyarországáról, tudomány és művészet kapcsolódási pontjai – a hétfői intézményi, valamint személyi kérdésekről döntő munkaközgyűlést követően kedden a kutatási témáké volt a főszerep az MTA 187. közgyűlésén.
Csányi Vilmos , Kövér György és Jeney Zoltán előadása mellett a fedélzeti irányítórendszerektől a teljes autonómiáig juthattak el képzeletben az intelligens járművek iránt érdeklődők Bokor József , intézetünk tudományos igazgatója, Palkovics László , az MTA rendes tagja és Peter Kössler , az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ügyvezető igazgatója előadásán.
Kiderült, hogy milyen jelentősége van a fejlesztésben az érzékelésnek, a kommunikációnak, a járműdinamikának és az irányításnak. Azt is megtudhatták a résztvevők, hogy milyen minőségi követelmények jelennek meg az ember által vezetett járműveken alkalmazott fék-, kormány- és felfüggesztésirányításhoz képest az irányíthatóság, az elérhetőség és a robusztusság terén. A három szakember az alapkutatás és fejlesztés, a felsőoktatás, valamint egy nagy gyártó cég szemszögéből mutatta be az autonóm járművek hazai kutatási eredményeit, jövőbeli lehetőségeit. Ezek az eredmények nagymértékben hozzájárultak és hozzájárulnak a járműiparban jelen levő cégek, fejlesztő központok idetelepüléséhez és fejlesztő tevékenységük sikeréhez.
![](/sites/default/files/styles/full/public/2016/news/images/mla_3064_fit_640x10000_2.jpg.webp?itok=72fvVM2M)