
Dekompozíción alapuló technológiai tervezés - Váncza József előadása
Az Intézet vezetősége által 2017-ben publikációs díjban részesített kutatók közül következő alkalommal Váncza József, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium vezetője tart előadást április 13-án (pénteken) 10.00-kor a Kende utcai épületünk Nagytanácsteremben.
Az előadás címe: Dekompozíción alapuló technológiai tervezés
Az előadás absztraktja: A technológiai tervezés sajátos helyet tölt be a termelésben: átjárást biztosít az ideák (tervezett termékek) és a realitás (gyártás) világai között. A feladat megoldásához rendelkezésre álló ismeretek csak egyes szakterületekre és technológiákra (pl. forgácsoló megmunkálás, lemezhajlítás, pont- vagy lézeres hegesztés, szerelés, stb.) erősen szűkítve, jellemzően ellentmondásoktól sem mentesen formalizálhatók. Ugyanakkor korrekt, a rendelkezésre álló erőforrás állománnyal végrehajtható és adott szempontok (minimális átállások, ciklus idő, energia igény) szerint hatékony technológiai tervek nélkülözhetetlen alapadatai a gyártórendszer tervezésnek, a termeléstervezésnek és -ütemezésnek, végrehajtandó programok, kódok és munkautasítások generálásának, a minőségbiztosításnak, és a terméktervek gyárthatósági elemzésének. Központi funkciója ellenére ma a számítógéppel támogatott technológiai tervezés (Computer-Aided Process Planning, CAPP) az ipar digitalizációjának egyik leggyengébb láncszeme.
Az előadás korábbi kutatások tanulságainak összegzése után egy új, logikai dekompozíción alapuló CAPP modellt mutat be, melynek lényege, hogy (1) a technológiai műveletek sorrendjére és az erőforrás hozzárendelésére vonatkozó döntések makro-szinten születnek, míg (2) a makro-szintű terv végrehajthatóságát több, specializált mikro-szintű tervező ellenőrzi, amik (3) hiba esetén új makro-szinten betartandó korlátozásokat generálnak. A modell alkalmazása a szerelés tervezés, ahol egy szűk munkateret sűrűn kell benépesíteni objektumokkal (azaz egymásba épülő alkatrészekkel, készülékekkel és szerszámokkal) úgy, hogy a végrehajtandó akciók a lehető legrövidebb időablakba férjenek, betartva a technológiai, geometriai és időbeli korlátozásokat.
Az előadáshoz kapcsolódó publikációk:
- Váncza J, Márkus A: Genetic algorithms in process planning. Computers in Industry, 17(2-3), 181-194, (1991). DOI
- Márkus A, Váncza J, Kovács A: Constraint-based process planning in sheet metal bending. CIRP Annals - Manufacturing Technology, 51(1), 425-428, (2002). DOI
- Duflou JR, Váncza J, Aerens: Computer aided process planning for sheet metal bending: A state of the art. Computers in Industry, 56(7), 747-771 (2005). DOI
- Nonaka Y, Erdős G, Kis T, Kovács A, Monostori L, Nakano T, Váncza J: Generating alternative process plans for complex parts. CIRP Annals - Manufacturing Technology 62(1), 453-458, (2013). DOI
- Erdős G, Kardos Cs, Kemény Zs, Kovács A, Váncza J: Process planning and offline programming for robotic remote laser welding systems. International Journal of Computer Integrated Manufacturing, 29(12), 1287-1306, (2016) DOI
- Kardos Cs, Kovács A, Váncza J: Decomposition approach to optimal feature-based assembly planning. CIRP Annals - Manufacturing Technology, 66(1), 417-420, (2017) DOI
Az előadás nyelve: magyar.
Időpont: 2018. január 31. (szerda) 10:00.
Az esemény nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel látunk!
Felelős részleg
Kapcsolattartó
Hol leszünk megtalálhatóak
Budapest, 1111. Kende utca 13-17, Nagytanácsterem.