Ugrás a tartalomra

Sikeresen zárult a SZTAKI által is szervezett Eötvös Loránd-vetélkedő digitális része

Az Eötvös Loránd-emlékév keretében a középiskolásoknak meghirdetett Eötvös Loránd Jubileumi emlékversenyre (műveltségi vetélkedőre) 224 darab, négy fős csapat jelentkezett a határokon innen és túlról. A szeptember-október folyamán lebonyolított digitális részének mind az öt fordulóját ebből 181 csapat teljesítette. Közülük alakult ki a döntő 14 csapatból álló mezőnye.

A döntőt 2019. november 23-án, szombaton, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében rendezik. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal projekttámogatásából megvalósulóvetélkedő szervezői és lebonyolítói: MTA Könyvtár és Információs Központ, Eötvös Loránd Fizikai Társulat, Magyar Geofizikusok Egyesülete, a SZTAKI eLearning Osztálya.

A zsűri elnöke: Molnár László fizikatanár, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Eötvös Loránd Fizikai Társulatországos elnökségének tagja.

A versennyel kapcsolatos aktuális információk a verseny hivatalos weboldalán érhetők el, ide kattintva.

Projektpartnerek

MTA Könyvtár és Információs Központ
Eötvös Loránd Fizikai Társulat
Magyar Geofizikusok Egyesülete

""