Az International Academy of Engineering and Technology (AET) tagjává választották Váncza Józsefet, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetőjét
Az AET-t azért alapították, hogy összekapcsolja az akadémiai és az iparági köröket, és ezzel is segítse a gyártással kapcsolatos tudásátadást, új szakemberek kinevelését, együttműködések megszületését.
Dr. Váncza József 1984-ben kezdett a SZTAKI-ban dolgozni, és már 1985-ben mesterséges intelligenciával, illetve annak gépészeti problémák megoldásába való bevonásával foglalkozott. Laborja, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium 2003-ban alakult, nevét az intézet 2021-ben elhunyt alapítója, Vámos Tibor professzor adta.
A laboratórium fő tevékenysége az kiber-fizikai gyártó- és logisztikai rendszerek kutatása, ami olyan modellek, módszerek és technikák kidolgozására és alkalmazására irányul, melyek alkalmasak a változó, bizonytalansággal terhelt környezetben működő, összetett műszaki és gazdasági rendszerek valósidejű működtetésére, egyensúlyt teremtve az optimálás, autonómia és kooperáció terén. A kutatás több tudományterület – jellemzően a számítástudomány, az operációkutatás, a gyártástudomány és a mesterséges intelligencia – együttes művelését igényli.
Az AET-nek tagja (fellow) még Monostori László professzor, a SZTAKI igazgatója is.
Kép: Dr. Váncza József // fotó: Sebestyén László
