radio.sztaki.hu

 
 

radio.sztaki.hu több ezer magyar és külföldi rádióműsor hanganyagát teszi elérhetővé online hallgatás (streaming), podcasting és RSS útján. A szolgáltatás a StreamOnTheFly európai hálózat tagja, amely önszervező elven épül, és peer-to-peer módon továbbítja adatait a hálózat többi tagja felé. Ily módon az egyedi archívumok egy egységesen megjelenő és kereshető elosztott digitális hangtárba szerveződnek. A radio.sztaki.hu szolgáltatás az EU által támogatott StreamOnTheFly projekteredménye.

Magyarországon is, ahogy az egész világon, a nagy országos illetve kereskedelmi rádióadók mellett számos kisebb rádió is működik. Ezek céljai különbözőek lehetnek (pl. körzeti, vallási, közösségi rádiók), de mivel sugárzási területük és hallgatóságuk kicsi, műsoraik csak igen korlátozott körben érhetők el. Az internetes rádiókat az Internet elterjedtsége és elérhetősége korlátozza, illetve az, hogy sokan nincsenek még hozzászokva, hogy számítógépen keresztül hallgassanak rádiót. E rádiók műsorainak azonban jelentős része magas színvonalú, és megérdemli, hogy többször és többféle közönség is meghallgathassa.

A tapasztalatok szerint a kis rádióadók közötti együttműködést jelentősen növelni lehetne. A StreamOnTheFly európai projekt, melyben az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztálya is részt vett, azt a célt tűzte ki, hogy új módszereket keres és demonstrál a rádióadások archiválása, megosztása, kezelése és személyre szabása érdekében. A projekt elemzése azt mutatta ki, hogy a rádiók közti rendszeres műsorcsere legfőbb akadálya a közös technológia és adatformátum hiánya volt. Hiányzott a rádióműsorok leírására szolgáló egységes metaadat-séma és egy egységes szolgáltatási megoldás.

 

A StreamOnTheFly projekt egy olyan széles körben hozzáférhető szoftverrendszert valósított meg, amely támogatja a rádióállomások működését, a műsorok archiválását, az állomások közti műsorcserét, illetve a műsorok készítését és azok újrafelhasználását. Egy ilyen rendszerrel lehetővé válik például, hogy kisebbségek különböző országokban működő rádiói átvegyenek egymástól műsorokat, hogy hasonló témájú rádiók kicseréljék műsoraikat, de végső soron az is, hogy a hallgató maga szerkessze meg a saját rádióadását, létrehozzon egy teljesen személyre szabott rádiót.

Egy példa a StreamOnTheFly rádióháló felépítésére

Egy példa a StreamOnTheFly rádióháló felépítésére

A StreamOnTheFly szoftverkörnyezet, a 'rádióháló' háromféle elemből épül fel: csomópontokból, rádióadókból és portálokból. Minden csomópont egy regionális központ és archívum, a csomópontok összessége pedig egy hanganyagokra specializálódott, elosztott digitális könyvtárat alkot. A rádióadók egy kiválasztott (például a hozzájuk legközelebb eső) csomópontba küldik műsoraikat, és azok így bekerülnek a digitális könyvtárba. A portálok ebből az anyagból készíthetnek különféle válogatásokat. A csomópontokba érkező műsorok világszerte egységesen elérhetővé és kereshetővé válnak, és természetesen meg is lehet hallgatni azokat.

A projekt egy olyan szoftvereszközt fejlesztett ki, amely hozzákapcsolja az adót a rádióháló egy csomópontjához, valamint segíti a rádióadó mindennapos üzemeltetését is. A műsorok időbeosztása és előkészítese, az adás ütemezése történhet ezzel a szoftverrel is. A műsorok szerkesztői már adás előtt előkészíthetik a műsorok metaadatait, az adás után ezeket véglegesítve, gyakorlatilag “egy gombnyomással” fel tudják tölteni a műsort a rádióhálóra. Az olyan műsorok esetében, ahol nincsenek meg a leadott műsorok digitális formátumban, egy automatikus rögzítő használható. Ez előfordulhat élő adásoknál, vagy ha a rádiónál nincs meg a megfelelő technikai háttér. A szintén projekten belül fejlesztett rögzítő felveszi a teljes adást, azt automatikusan feldarabolja, és az így kapott műsorokat feltölti a rádióhálóra.

A csomópontok adják az elosztott rádióháló alap-infrastruktúráját. Egy csomópont adott rádiók műsorait tárolja és szolgáltatja. A műsorokhoz részletes metaadatok és többféle fájl is társíthatók. Például, a hanganyag több formátumban is jelen lehet, és a műsorhoz kapcsolódó fényképek vagy írott dokumentumok is tárolhatók. A műsorok metaadatai automatikusan lemásolódnak a hálózat összes többi csomópontjára. A felhasználók így bármely csomóponton a hálózat teljes anyagát elérik egy egységes felületen keresztül. Lehet böngészni rádióadók vagy témakörök szerint, és keresni a teljes archívumban. Lehetőség van több feltételből összeállított kereséseket futtatni, az ilyen összetett keresőkérdéseket elmenteni és később újra lefuttatni. A felhasználók kedvenclistába gyűjthetnek kiválasztott rádióműsorokat, így azokat máskor is gyorsan megtalálják. A kedvenclistából tetszés szerint kiválasztott és sorbarendezett műsorokat egyszerre meg lehet hallgatni, ez a személyre szabott rádiózás, vagy „önrádiózás”. Terveink szerint hamarosan a magunknak összeállított műsorhoz ízlésünknek megfelelő, véletlenszerűen kiválasztott zenét is lehet keverni. Az egyes műsorokat értékelni is lehet (jelenleg 1-5 skálán). Az értékeléseket és a hallgatási statisztikákat a rendszer a csomópontok között összesíti, és ezt is figyelembe lehet venni a műsorok kiválasztásakor.

A szerkesztők a csomóponton is nyomon követhetik műsoraik sorsát egy kényelmes kezelőfelületen, amely mutatja az összes általuk feltöltött műsort és az azokhoz tartozó felhasználási adatokat. Itt is lehet feltölteni új műsorokat vagy levenni régieket. A csomóponton objektum-szinten definiálhatók a jogosultságok, tehát ki lehet alakítani bonyolultabb munka- és felelősségmegosztást a tartalom kezelésére.

 

A portálok alkotják a hálózat utolsó elemét. A portálok a szerkesztők által kiválasztott rádióműsorokat ajánlják a látogatóiknak. Az egyes műsorokhoz kommentárokat fűzhetnek, és még több háttéranyaggal, fényképpel gazdagíthatják a megjelenést. A portál grafikailag is teljesen átszabható. A felhasználók egyenként is meghallgathatják az ajánlott műsorokat, vagy pedig a portál rádióját hallgathatják, amely folyamatosan játssza a portálon szereplő műsorokat egymás után. A műsorokat itt is lehet értékelni, és megjegyzésekre, vitára is van mód. A megjegyzéseket, értékeléseket a portál továbbküldi a csomópontnak, a csomópont pedig a megjegyzéseket e-mailben eljuttatja a műsor készítőinek. A portálok tipikusan kisebbségeket, földrajzi régiókat vagy érdeklődési köröket szolgálhatnak ki.

Az XBMF műsorcserélő és -archiváló formátum

Az XBMF műsorcserélő és -archiváló formátum

Az általunk kifejlesztett új műsorcserélő és -archiváló formátum az XBMF (Exchange Broadcast Binary and Metadata Format) nevet kapta. Az XBMF egy konténer formátum, mely tartalmazhatja a hanganyagot többféle formátumban, a metaadatokat XML formátumban, és a további kapcsolt fájlokat is. Az XBMF metaadat formátum alapja a Dublin Core és az EBU (European Broadcasting Union) kapcsolódó ajánlásai, a formátum egyszerű és könnyen bővíthető. A rádióadók XBMF-be csomagolva küldik el a műsorokat a csomópontoknak, tehát ez a formátum nem csak az archiválásnál jelent segítséget, hanem a műsorok továbbításánál is.

A hálózat kialakítása decentralizált és önszervező módon történik, mely illik a közösségi rádiózás működéséhez. A hálózatban nincs központi vagy kiemelt szerver. A csomópontok szomszédi viszonyban állnak más csomópontokkal, mely kölcsönös megegyezés alapján jön létre. Ezeken a szomszédsági láncokon keresztül terjed az információ a hálózatban oly módon, hogy a szomszédok rendszeresen kicserélik egymással az új és módosított metaadatokat. Ha csomópontok leállnak vagy egy időre kiesnek, a hálózat összes többi csomópontja működőképes marad, és az információáramlás is folytatódik (a szomszédsági gráftól függően). Mivel a csomópont csak a szomszédaival kommunikál, egy új csomópont csatlakozásához csak az kell, hogy egy csomópont elfogadja szomszédjának. Egy peer-to-peer hálózat épül fel így, bár ennek kapcsolati gráfja jóval kevésbé dinamikusan változó, mint az ismert peer-to-peer fájlmegosztó hálózatokban.

A hálózat elemeit nyílt technológiák és szabad szoftverek felhasználásával fejlesztettük ki. A keretrendszer PHP-ban íródott és Postgres adatbáziskezelőt használ. A felhasználói interfészek web böngészővel használhatók, kivéve a műsorok hallgatását, amelyre tetszőleges MP3 vagy OGG/Vorbis stream fogadására képes lejátszó használható. A komponensek közötti kommunikációra XML-RPC protokollt használunk. A hálózat főbb elemei szabadon hozzáférhetők GNU General Public License alapján.

A rádióháló tervezésekor nagy hangsúlyt kapott a nyíltság és önszerveződés, mint alapelvek, amelyek a decentralizált hálózati felépítésben, szabad szoftverek és nyílt protokollok alkalmazásában és megalkotásában nyilvánulnak meg. A rendszer sok nyitott pontot hagy, ahol a rádióháló integrálható a világháló más szolgáltatásaival. Például az új műsorokról RSS csatornákon keresztül is értesülhetnek a felhasználók, és az országban elsőként valósítottunk meg podcasting alapú hozzáférést magyar és külföldi rádióműsorokhoz.

 

Habár a StreamOnTheFly projekt 2004-ben befejeződött, különféle projektek és önkéntes fejlesztések, kísérletek viszik tovább a kezdeményezést. A rendszert integrálták már Typo3, Plone és Manila tartalomkezelő protálrendszerekkel, és 2006-ban elkészült a videók tárolására és lejátszására is alkalmas új verzió. A felhasználók között a közösségi rádiók mellett megtalálunk múzeumokat, vásárokat, iskolákat, de e-tanulást és nyelvészeti kutatásokat támogató projekteket is.

Részleg