A SZTAKI HUN-REN által koordinált A MILAB is részt vett a KNBSZ mesterséges intelligencia témájú konferenciáján
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) Innovációs és Kutató Központja közel három év kutatási és szerkesztési munka után 2023 szeptemberében jelentette meg a „Mesterséges Intelligencia és egyéb felforgató technológiák hatásainak átfogó vizsgálata” című könyvét. A könyv bemutatására a KNBSZ 2023. október 4-5. között kétnapos konferenciát szervezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dísztermében.
A konferenciára panelistaként meghívást kapott Érdi-Krausz Gábor, a HUN-REN SZTAKI által vezetett a Mesterséges intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) projektkoordinátora, a Mesterséges Intelligencia Koalíció technológia és biztonság munkacsoportjának vezetője.
A mesterséges intelligencia (MI) napjainkban egyre jelentősebb szerepet játszik az informatika és az adatfeldolgozás területén. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a mesterséges intelligencián alapuló technológiák alkalmazása terén alapkutatásokat és alkalmazott kutatásokat egyaránt folytat. Ennek egyik elemeként 2021-ben – több egyetem és számos kutató bevonásával – széles körű alapkutatási programot indított a technológia és az abban rejlő lehetőségek megismerésére, illetve a technológia elterjedésére és várható hatásainak vizsgálatára fókuszálva.
Fotó, balról jobbra: Dr. Kenedli Tamás, Érdi-Krausz Gábor, Zorkóczy Miklós, Gyulai Tamás
![](/sites/default/files/styles/max_650x650/public/2023/news/images/Kenedli_%C3%89rdi_Krausz_Zork%C3%B3czy_Gyulai_0%5B1%5D.jpg?itok=W-7J3hzm)