Skip to main content

Három éve dolgozunk a Western Digitallal – Kádár Botond, az EPIC InnoLabs ügyvezetője adott interjút a CNC Mediának

Az interjúban szó esik az EPIC InnoLabs partnereiről, projektjeiről, tapasztalatairól, valamint a magyar cégek innovációjáról és a kkv-szektorról is.

„Van néhány külföldi partnerünk, melyeknél olyan szigorú a titoktartási szerződésünk, hogy a partneri viszonyt sem hozhatjuk nyilvánosságra. Ugyanakkor a ügyfeleink többségét büszkén mutatjuk meg honlapunkon, így az Apollo Tyres, a Bosch, vagy a Hitachi. Sőt, az oldalunkon több tucatnyi esettanulmány olvasható, melyek mindegyike egy-egy komoly megtakarítást eredményező projektet mutat be. Szerintem már az sem titok, hogy a Western Digitallal (amely világelső a digitális adattárolásban) most már 3 éve együtt dolgozunk, és ezt már több fórumon be is mutathattuk” – fogalmaz az interjúban Kádár Botond. Az EPIC InnoLabsot így jellemzi:

„Olyan entitás vagyunk, ahol naprakésznek kell lenni, ez mindenkinek felelőssége és csinálnia is kell. Szerencsések vagyunk, mert a SZTAKI-ban olyan kollegák dolgoznak, akik neves egyetemeken oktatnak és tartanak gyakorlatokat hasonló témákban. Ezt kihasználva, műszaki vonalon mi egyelőre azt látjuk, hogy a mi méretünkhöz viszonylag könnyű motivált fiatalokat találni. Kiváló lehetőség, hogy a SZTAKI-ban el lehet menni kutatási, fejlesztési irányba is, ha valakit az érdekel. A szűk keresztmetszetnek a jól programozó mérnököket mondanám, így a fiataloknak azt üzenem, hogy mérnökként, aki teheti mindenképpen képezze magát és tanuljon programozni, a programozóknak pedig azt, hogy próbáljanak meg a mérnöki területből minél többet megérteni és elsajátítani. Munkáink nagy része külföldi vállalatokkal zajlik, nálunk alapelvárás az angol nyelv olyan szintű ismerete, ami lehetővé teszi, hogy fiatal kollégáink azonnal aktívan bekapcsolódhassanak a napi konferencia beszélgetésekbe. Ezt mindenképpen megéri fejleszteni, mert szerintem ott olyan kompetenciákat és tudást lehet szerezni, ami a későbbiekben nagy versenyelőnyt jelent.”

A teljes interjú ide kattintva olvasható.