Tudományos és technológiai attasék látogattak el a HUN-REN SZTAKI-ba a Külügyminisztérium által szervezett programon
A 2026. június 29-én rendezett látogatás során TéT attasék és a Külügyminisztérium munkatársai ismerkedtek meg az intézet kutatásaival, tudományos demonstrációival, valamint ipari együttműködéseivel, projektjeivel.
Az eseményt előadások nyitották. Elsőként Dr. Prof. Monostori László, a HUN-REN SZTAKI főigazgatója mutatta be az intézetet, kiemelve, hogy több mint hatvanéves fennállása során a SZTAKI erős kapcsolatokat épített ki a nemzetközi tudományos és ipari közösséggel. Dr. Prof. Szirányi Tamás, a Gépi Érzékelés Kutatólaboratórium vezetője a legfontosabb aktuális kutatásokat és projekteket ismertette, kitérve a gépi érzékelés területének egyre szélesebb körű relevanciájára.
Dr. Erdős Gábor, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium vezetője a SZTAKI ipari megoldásaira fókuszált, kiemelve, hogy világszerte erős óriáscégek fodruknak az intézethez, nem triviális tudományos problémák alkalmazott megoldásáért. A Mesterséges Intelligencia Kutatólaboratórium vezetője, Dr. Benczúr András a tavaly sikeresen lezárult Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) projektjeiről tartott előadást, ráerősítve a magyarországi AI ökoszisztéma gyakorlati alkalmazásának fontosságára és praktikumára. Zárásként Prof. Dr. Gáspár Péter, a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium vezetője beszélt a szintén tavaly sikerrel zárult Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) eredményeiről, illetve az intézet autonóm járműveket és -robotikát érintő, aktív kutatásairól.
Ezt követően a látogatók összesen tizenegy tudományos demonstrációt tekintettek meg. Kipróbálták a HUN-REN SZTAKI portrérajzoló robotját, ami mesterséges intelligencia algoritmusokat használ arra, hogy egy kollaboratív robotkar gyors rajzot készíthessen az arra vállalkozókról. Megtekintették a Mesterséges Intelligencia Kutatólaboratórium BioAgeAI kutatócsoportjának öregedéskutatás-demonstrációját, ami AI segítségével becsül biológiai életkort. Betekintést nyertek az autonóm járműfejlesztés legfontosabb kérdéseibe, úgy mind intelligensen manőverező drónok működése, körforgalmi irányítás virtuális valóság segítségével, vagy trajektória-követés a ZalaZone tesztpályán.
De a HUN-REN SZTAKI humanoid robotokkal kapcsolatos kutatásaiba is betekintést nyertek, sőt a négy lábú robotok kínálta lehetőségekről is láthattak látványos demonstrációt. Ezen felül egy igen precíz, robotkarral végzett csavarozásos demonstrációt is megtekinthettek, ahol a finompozicionálási eljárás a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium szabadalmaztatott módszere.